2010. augusztus 27., péntek

Az első kínai császár
(The First Emperor of China)
DVDRiP.XviD.HUNdub
szinkronizált
http://www.imdb.com/title/tt0097362/
Évszám: 1989
Műfaj: Dokumentum, Történelmi

rendező
Tony Ianzelo, Liu Hao Xue

Leírás:
Nemcsak nevet adott a földnek, de létrehozott egy olyan nemzetállamot, amely az emberi történelem során a leghosszabb ideig állt fenn: ő volt Qin Shihuang, az első kínai császár. Filmünk az ő uralkodásának idejébe visz el. A teljes történet sok olyan részletéről is tudomást szerezhetünk most, amelyek eddig a nyugati világ számára ismeretlenek vagy homályosak voltak. A filmben megelevenedik a történelem, végigkísérhetjük Qin életútját, ahogyan a feudális kiskirályok elleni kegyetlen harcok után a létrehozott hatalmas birodalom dicsőséges uralkodójaként elfoglalja trónját a csodálatos császári palotában. Külön érdekesség, hogy ez volt az első dokumentumfilm, amely részletesen bemutatta Qin életnagyságú alakokból álló terrakotta-hadseregét. Azt a sereget, amely több, mint kétezer-kétszáz éven át őrizte a valaha volt legnagyobb uralkodó álmát a pompázatos császári síremlék körül.

Category Special Interest DVDs, Education Movies, Documentary Videos, History, World History/Culture, China, IMAX
Director Tony Ianzelo, Liu Hao Xue
Narrator Christopher Plummer
From the inner sanctum of Emperor Qin's royal palace to fierce battles with feudal kings, this lavish historical drama recreates the glory and the terror of the Qin Dynasty.

Through newly-produced film footage and still photos, this unique documentary tells the story of Qin Shi Huang Di, the third century emperor of China. The video explores the ruler's role in unifying the country and building the Great Wall, and then brings you on a tour of his elaborate burial complex.

This breathtaking IMAX film presents the history of China's first Emperor, Qin, who reigned during the third century B.C. Gatefold jacket includes maps, timeline and other historical information. Narrated by Christopher Plummer.

One analog track is in English; the other is in Mandarin. The production of this laserdisc was supported by grants from the National Endowment for the Humanities and from Simmons College.

[b]The.First.Emperor.of.China.DVDRiP.XviD[/b]
[b]Videó információk:[/b]
Méret: 700,20 MB
Hossz: 0:39:49
Típus: AVI (XviD - XviD project)
Felbontás: 672 x 512 pixel
Bitráta: 2 068 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 4/3

[b]Audió információk:[/b]
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: AC3 (AC3)
Csatornák száma: 6
Bitráta: 384 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
http://noob.hu/2010/08/27/kinai.jpg
http://www.fileserve.com/file/gGmeMDq
Romper Stomper

DVDRip.Xvid.Hundub
http://www.imdb.com/title/tt0105275/
színes, szinkronizált,ausztrál akciófilm, 91 perc,
1992

rendező: Geoffrey Wright
forgatókönyvíró: Geoffrey Wright
operatőr: Ron Hagen
zene: John Clifford White
producer: Ian Pringle, Daniel Scharf
vágó: Bill Murphy

szereplő(k):
Russell Crowe (Hando)
Daniel Pollock (Davey)
Jacqueline McKenzie (Gabe)
Alex Scott (Martin)
Leigh Russell (Sonny Jim)

Melbourne, Ausztrália. A helyi szkinhedek haragjukat a vietnami bevándorlókon töltik ki, akiknek a jelenléte - véleményük szerint - veszélyezteti a város faji tisztaságát. A felcukkolt vietnamiak azonban megelégelik az állandó zaklatást, és egy nap keményen visszavágnak... Dühös, kompromisszumokat nem ismerő történet arról az erőszakról és gyűlöletről, amely manapság világszerte tapasztalható, amikor a munka nélkül tengődő fiatalok az "idegeneket", a bevándorlókat vádolják saját bizonytalanságukért.

Videó információk:Méret: 699,75 MB
Hossz: 1:29:00
Típus: AVI (XviD - XviD project)
Felbontás: 624 x 336 pixel
Bitráta: 961 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 1.857

Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 128 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz

http://noob.hu/2010/08/27/Romper_Stomper.jpg


 http://youwatch.org/0v8bpslj4ntd
Pénzhamisítók
(Die Fälscher)
DVDRip.Xvid.Hundub
http://www.imdb.com/title/tt0813547/
színes, magyarul beszélő, osztrák-német krimi, 98 perc,
2007

rendező: Stefan Ruzowitzky
forgatókönyvíró: Stefan Ruzowitzky, Adolf Burger
zeneszerző: Marius Ruhland
operatőr: Benedict Neuenfels
producer: Josef Aichholzer, Nina Bohlmann, Babette Schröder
vágó: Britta Nahler

szereplő(k):
Karl Markovics (Salomon Sorowitsch)
August Diehl (Adolf Burger)
Devid Striesow (Friedrich Herzog)
Martin Brambach (Holst)
August Zirner (Dr. Klinger)
Veit Stübner (Atze)
Marie Bäumer (Aglaia)

Egy igaz történet a történelem egyik legnagyobb hamisítási ügyletéről, amelynek központi alakja a hamisítók "királya", Salomon Sorowitsch, Sally volt. A férfi kicsapongó, törvényenkívüli életet élt a náci világban egészen addig, amíg Friedrich Herzog le nem tartóztatta és a mauthauseni koncentrációs táborba vitette. Salomon bűnössége egyértelműen bizonyítást nyert és hamarosan átszállították a sachsenhauseni táborba. Megérkezésekor még egyszer szemtől szembe került Herzoggal, aki egy titkos küldetés miatt tartózkodott ott. Különleges képessége miatt Salomont és egy csapat profit arra kényszerítettek, hogy gyártsanak hamis valutát a Bernhard program keretében. A csapat egy laktanyában kezdte meg tevékenységet, ahol megkísérelték meggyengíteni a szövetségesek gazdaságát. Salomon fogoly társai azonban nem akarták szakértelmüket adni a náci profit előteremtéséhez és megpróbáltak tenni valamit, hogy megállítsák a Bernhard műveletet.

Díjak és jelölések:
Oscar-díj (2008) - Legjobb idegennyelvű film
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - Arany Medve jelölés: Stefan Ruzowitzky

[b]Penzhamisitok.2007.DVDRip[/b]
[b]Videó információk:[/b]
Méret: 700,57 MB
Hossz: 1:34:30
Típus: AVI (XviD - XviD project)
Felbontás: 656 x 352 pixel
Bitráta: 908 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 1.864

[b]Audió információk:[/b]
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 116 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
http://noob.hu/2010/08/27/penzhamisitok.jpeg
http://www.fileserve.com/file/vVr2UvN
Nácik: A Titkos Összeesküvés
(The Occult Conspiracy)
DVDrip.XViD.HunDub
http://www.imdb.com/title/tt0195938/
színes, dokumentumfilm,
2005

Forgalmazó: Premier Media Kft.
Régiókód: 2
Képarány: 16:9
Szinkron nyelv(ek): magyar (DD 2.0)

Tartalom:
Ez az izgalmas film bemutatja, milyen fontos szerepet játszott az okkultizmus a
Harmadik Birodalom ideológiájában. A náci vezetők e titokzatos tudományt fontos
hadászati döntéseik meghozatalánál, SS tisztek kiképzésénél, valamint
szövetségeseik befolyásolásánál alkalmazták. Eredeti felvételeket láthatunk
középkori lovagi öltözéket viselő nácikról, és megtudhatjuk, hogyan használták
fel a misztikus hagyományokat sötét céljaik elérésére...

[b]Nacik.a.titkos.osszeeeskuves.2005.DVDrip[/b]
[b]Videó információk:[/b]
Méret: 688,91 MB
Hossz: 1:44:09
Típus: AVI (XviD - XviD project)
Felbontás: 640 x 464 pixel
Bitráta: 793 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 1.379

[b]Audió információk:[/b]
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 119 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
http://noob.hu/2010/08/27/nacik.jpeg
http://www.fileserve.com/file/3xCpJdn
Funny Girl
DVDRip.Xvid.Hundub
http://www.imdb.com/title/tt0062994/
színes, amerikai musical, 149 perc,
1968

rendező: William Wyler
író: Isobel Lennart, Bob Merrill
forgatókönyvíró: Isobel Lennart
zeneszerző: Jule Styne
operatőr: Harry Stradling Sr.
jelmeztervező: Irene Sharaff
producer: Ray Stark
vágó: Robert Swink, Maury Winetrobe, William Sands

szereplő(k):
Barbra Streisand (Fanny Brice)
Omar Sharif (Nick Arnstein)
Kay Medford (Rose Brice)
Anne Francis (Georgia James)
Walter Pidgeon (Florenz Ziegfeld)

A filmtörténet egyik legnépszerűbb musicale egy fiatal színésznő karrierjének történetét meséli el. Fanny szerepében a pályája elején álló Barbra Streisand gyakorlatilag önmagát alakította: egy elszánt, tehetséges lányt játszott, aki roppant eltökéltségének és varázslatos hangjának köszönhetően hatalmas sikert arat a színpadon.

Díjak és jelölések:
David di Donatello Díj (1969) - Legjobb női alakítás: Barbra Streisand
Golden Globe díj (1969) - Legjobb női alakítás: Barbra Streisand
Oscar-díj (1969) - Legjobb női alakítás: Barbra Streisand
BAFTA-díj (1970) - Legjobb operatőr jelölés: Harry Stradling Sr.
BAFTA-díj (1970) - Legjobb jelmeztervezés jelölés: Irene Sharaff
BAFTA-díj (1970) - Legjobb női alakítás jelölés: Barbra Streisand
Golden Globe díj (1969) - Legjobb rendező jelölés: William Wyler
Golden Globe díj (1969) - Legjobb eredeti filmdal jelölés: Jule Styne
Golden Globe díj (1969) - Legjobb film - zenés film és vígjáték kategória jelölés
Oscar-díj (1969) - Legjobb film jelölés: Ray Stark
Oscar-díj (1969) - Legjobb operatőr jelölés: Harry Stradling Sr.
Oscar-díj (1969) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Kay Medford
Oscar-díj (1969) - Legjobb hang jelölés
Oscar-díj (1969) - Legjobb vágás jelölés: Robert Swink, Maury Winetrobe, William Sands
Oscar-díj (1969) - Legjobb filmzene jelölés: Jule Styne
[b]Informations by PirateClub MediaInfo v1.1[/b]

[b]Funny.Girl.1968[/b]
[b]Videó információk:[/b]
Méret: 1,36 GB
Hossz: 2:28:54
Típus: AVI (XviD - XviD project)
Felbontás: 640 x 272 pixel
Bitráta: 1 191 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 2.35

[b]Audió információk:[/b]
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 104 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz

http://noob.hu/2010/08/27/funny.jpeg
http://www.fileserve.com/file/GwbEGts