2010. március 13., szombat

(1900-1945)
Bormann az árnyékember
TVRip.Hundub
dokumentumfilm

Német politikus. Az első világháborúban közlegényként harcolt. 1923-ban részt vett egy politikai gyilkosság előkészítésében. Az 1924-es tárgyaláson egyik vádlottársa Rudolf Höss volt, aki később Auschwitz parancsnoka lett. Bormannt 1 évi börtönre ítélték, de beszámították az előzetes letartóztatásban eltöltött időt. 1927-ben belépett a náci pártba. Később Rudolf Hess titkára lett. Főnöke Angliába repüléséig (1941) jelentéktelen figurának számított, azután viszont gyorsan ívelt felfelé karrierje. A pártkancellária titkára lett, a háború végén Hitler titkára. A Führer belső köréhez tartozott, de többnyire a háttérből, "szürke eminenciásként" irányította az eseményeket. 1945. május 1-én megpróbált kitörni az oroszok által már közvetlenül fenyegetett berlini bunkerből. Ezután ellentmondásos hírek vannak sorsáról. Egyesek tudni vélték, hogy külföldre szökött, mások szerint elesett a kitörési kísérlet közben. Egy Berlinben 1972-ben talált csontváz alapján hivatalosan holttá nyilvánították, de sorsával kapcsolatban sokakban megmaradtak a kételyek. A nürnbergi per során távollétében halálra ítélték.

H.csatlósai-Bormann az árnyékember.avi
Format : AVI
Length : 336MiB for 47perc 44mp 920emp

Video #0 : XviD at 836Kbps
Aspect : 512 x 384 (1.333) at 25.000 fps

Audio #0 : MPEG-1 Audio layer 3 at 128Kbps
Infos : 2csatorna, 44KHz

https://clipwatching.com/q1tx5rh380bb/Hitler_Csatlósai_-_Bormann_-_Az_árnyékember.mp4.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése