2010. március 13., szombat

GÖRING, Hermann Wilhelm
(1893-1946)
TVRip.Hundub
dokumantumfilm
Német politikus, birodalmi marsall. Az első világháború német repülős hőse hamar a náci mozgalom tagjává vált, már 1922-ben az SA első embere. 1923-ban részt vett a müncheni sörpuccsban. 1928-tól a Reichstag képviselője, 1932-től elnöke. 1933-tól, a nácik hatalomra kerülésétől porosz belügyminiszter majd miniszterelnök, rövid ideig a Gestapo első embere. Szintén 1933-ban lett légügyi miniszter, ebben a minőségében kezd a Luftwaffe megszervezéséhez. A háborúban nagy jelentőséget tulajdonított a légierőnek, a harcászati bevetéseknél új technikákat alkalmazott, de a légiflotta gazdasági hátterét képtelen volt megszervezni, de számtalan más hibás döntést is hozott. A háború kitörésekor Hitler őt nevezte meg majdani utódaként, de rangkórságában sok további funkciót is felhalmozott magának. Népszerűsége az angliai csata után csökkenni kezdett. Miután képtelen volt megszervezni a sztálingrádi légihidat, fokozatosan kegyvesztetté vált. Ezt követően egyre inkább fantáziája teremtette világába menekült, kábítószerfüggő lett. A háború végén „kövér Hermann” táviratot intézett Hitlerhez, melyben közölte, hogy miután a Führer cselekvésképtelenné vált, átveszi tőle a hatalmat. Hitler parancsot adott Göring letartóztatására, de ő röviddel ezután az amerikaiak fogságába esett. A nürnbergi perben háborús bűnök sokaságát bizonyították rá, és halálra ítélték. Kivégzése előtt cellájában megmérgezte magát.

H.csatlósai-Göring a marsal.avi
Format : AVI
Length : 332MiB for 47perc 28mp 240emp

Video #0 : XviD at 830Kbps
Aspect : 512 x 384 (1.333) at 25.000 fps

Audio #0 : MPEG-1 Audio layer 3 at 128Kbps
Infos : 2csatorna, 44KHz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése